Mossunk együtt fogat!
Fogmosás

Mossunk együtt fogat!

Sokan kérdezik tőlünk, hogy mit tehetnek azért, hogy gyermekük minél tovább megőrizhesse egészséges fogsorát. Elhatároztuk tehát, hogy elindítunk egy sorozatot, melynek keretében a gyermekkori fogápolás egy-egy témakörét járjuk körül. Reméljük, hogy hasznos információkkal segítjük a szülőket!

Mikor és hogyan kezdjük gyermekünknél a fogmosást?

Az első tejfogak megjelenése fél éves kor körül várható, ekkor már elkezdhetjük a fogak tisztítását. Ami igazán fontos a fogkefék kiválasztásában, hogy kis, lekerekített fejük legyen, sörtéjük legyen puha, hogy ne sértsék fel a kicsi ínyét, nyelük pedig jól megragadható. Persze a jó dizájn is kell, hogy kedvet kapjon a gyermek a fogmosáshoz! A fogkefére borsónyi, gyermekeknek való, csökkentett fluoridtartalmú fogkrémet tegyünk. Két éves korig naponta egyszer, lehetőleg lefekvés előtt mossuk meg így a fogacskákat, utána pedig naponta kétszer, reggel és este. Az elhasználódott fogkeféket ne felejtsük el három havonta cserélni!

Mindez nem hangzik túl bonyolultnak. Mit tegyünk azonban akkor, ha gyermekünk nem akarja engedni, hogy megtisztítsuk a fogait? Néhány tipp, hogy megszerettessük vele a fogmosást:

1. Legyünk türelmesek! Ha az elején nem is sikerül az alapos fogtisztítás, idővel menni fog!
2. Próbáljuk a napi rutin részévé tenni a fogmosást, így a kicsi könnyebben elfogadja majd!
3. Mosson a család együtt fogat, a jó példa mindig ragadós! Vicces dolog egymásnak fogat mosni, akár ezzel is megpróbálkozhatunk!
4. Egy színes fogkefével, tükörre ragasztható matricával, kellemes ízű fogkrémmel élvezet a fogmosás! Jó ötlet együtt kiválasztani ezeket a boltban.
5. A legkisebbeknek kezdetben nedves kendőt is használhatunk a fogacskák tisztítására, erre kis fogkrémet is érdemes nyomni. Adhatjuk nekik úgy is fogkefét, hogy csak rágcsálják, barátkozzanak vele. Remekül alkalmasak erre a rágókával kombinált, két kézzel jól megragadható tanulófogkefék.